A tűzoltók egy robbanószerkezetnek kinéző eszközt is találtak abban az újpesti lakásban, amelynek tulajdonosa kiugrott a nyolcadik emeletről és súlyos életveszélyes sérüléseket szenvedett, erősítette meg az Index információit a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság sajtóügyeletese.

Csámpai Attila elmondta: az oltásnál gyanús szerkezetet találtak a tűzoltók, ezért hívták a tűzszerészeket. Információnkat, hogy a lakásban kézigránátot találtak, Csámpai Attila nem tudta megerősíteni. A szerkezet átvizsgálásának idejére a panelház összes lakójának el kell hagynia az épületet.

A IV. kerületi Berda József utcában lakó férfit ki akarták lakoltatni, ezért szeméttel telehordott lakását felgyújtotta. A rendőrök porral oltóval eloltották a tüzet, amelyet azután a férfi ismét meggyújtott. A rendőrök ismét megpróbálták eloltani a lángokat, ekkor az oltásban segédkező három rendőr füstmérgezést szenvedett. A férfi ezután ugrott ki a nyolcadik emeletről.

Az újpesti önkormányzat megrendüléssel fogadta a tragédia hírét, de – mint közleményében írja – emellett kötelességének érzi, hogy tényszerű tájékoztatást adjon a lakásban történtek előzményeiről. “A bérlő nem tartotta be sem az együttélés, sem a lakás rendeltetésszerű használatára vonatkozó szabályokat. A lakásban hatalmas mennyiségű szemetet halmozott fel és ezt gyújtotta meg” – írták.

A férfi 1997 óta “egyetlen forint bérleti díjat, külön szolgáltatási díjat, és közös költséget sem fizetett. 2005-ben az addig felgyűlt nagy összegű tartozás miatti, felmondást megelőző felszólítást senki nem vette át, ezért az UV Zrt. (Újpesti Vagyonkezelő) a lakásbérleti szerződést felmondta, ezt 2008-ban ismételten megtette. A bérlő a vagyonkezelő bérlemény-ellenőrzést végző munkatársait egyetlen alkalommal sem nem engedte be a lakásba – olvasható a közleményben.

A bíróság a bérlőt 2009. február 26-i ítéletében kötelezte a lakás kiürítésére. Ennek a határozatnak akartak érvényt szerezni csütörtökön. Az önkormányzat közlése szerint 2011-ben a lakbérhátralék – kamatok nélkül – már meghaladta a 2 900 000 forintot. A bérlő felhalmozott továbbá 600 ezer forint távfűtési díjtartozást, a többi közüzemi díjtartozás az önkormányzat előtt nem ismert – írták.

“Az önkormányzat nem teheti meg, nem nézheti tétlenül, hogy valaki több mint egy évtizeden keresztül ne fizesse a lakbért, külön szolgáltatási díjat, a közüzemi díjakat, és megtagadjon minden együttműködést a helyzet megoldására” – fogalmaztak.

Hangsúlyozták, hogy a lakhatási költségek fizetésével nehéz helyzetbe került hátralékos bérlők számára mind a vagyonkezelő, mind az önkormányzat részletfizetési kedvezményt biztosít.

Komoly horror dráma, tartok tőle, hogy nem az utolsó…